G-QMH0Q6JMPP
top of page

A 19. Nyílt Tér Művésztelep kiállítása 2020-03-10 — 2020-03-14



A 19. Nyílt Tér művésztelep résztvevői és kiállítói: Bukta Imre, Kazi Roland, Kudász Gábor Arion, Richter Sára, Szabó Anna-Mária, Szabó Ottó Robottó, Szirtes János, Vékony Dorottya.


A kiállítást megnyitja Tasnádi József képzőművész, egyetemi oktató.


Időpont: 2020. március 10-én 18 órakor




A NYÍLT TÉR művésztelep 2001 óta működik Mezőszemerén. A művésztelep koncepciója, hogy az alkotók a képzőművészet különböző területeiről érkezzenek, a festészettől az intermédiáig. A szervezők nyitottak arra is, hogy különböző korú művészeket hívjanak meg, mert fontosnak tartják a generációs különbségek feloldását. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy minden alkalommal határon túli magyarok is eljussanak az alkotótáborba. A tehetséges, frissen végzett fiatal művésztől a beérkezett művészig, generációkat áthidalva igyekszik a művésztelep egyre jobb alkotói körülményeket biztosítani a meghívottak számára. Az évek folyamán a településen alkotó képzőművészek száma a százötvenhez közelít, hiszen fontos szempont az is, hogy minden évben más-más alkotók érkezzenek a falu közepén található alkotóházba. Évről-évre bebizonyosodik, hogy az itt alkotók milyen érzékenyen reagálnak az őket körülölelő világra, ami nem más, mint maga a falu, a benne élő emberekkel és épített örökségével. Rendkívül fontos jelenség nyaranta, hogy a résztvevők nem bezárkózva alkotnak, hanem a falut járva, emberi kapcsolatokat teremtve festenek, filmeznek, fotóznak, ami által – ha rövid időre is – maguk is tagjaivá válnak a faluközösségnek. A falu szempontjából fontos hozadéka a művésztelepnek, hogy már több ingatlant vásároltak meg a településen képzőművészek s közülük jó néhányan le is telepedtek, itt élnek és alkotnak. A művésztelep művészeti vezetői Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem osztályvezető tanára, Szirtes János Munkácsy-díjas képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője, a művésztelep vezetője Kónya Réka – mindhárman tagjai a Mezőszemerei Civil Egyesületnek, mely a szervezeti hátteret biztosítja az alkotótelepek megvalósításához.

留言


留言功能已關閉。
bottom of page