Facebook live online megnyitó drMáriás tárlatvezetésével a galéria Facebook oldalán
2020. november 19-én 18:30 – 19:30
Ó, ez a sok szörnyűség! Ó, ez a nagy baj! Világjárvány, elidegenülés, depresszió, betegség, halál! Vajon mi vethet mindennek véget? Miként menekülhetünk meg? Hol a kiút? Mi a megoldás?
A vészhelyzetben a Godot Galéria felkérte a témával foglalkozó művészét, a társadalomsebész drMáriást, hogy tegyen valamit az ügyben, s ahogy tavasszal a Kieselbach Galéria által rendezett Kortársak karanténban című csoportos kiállításon, úgy most is adjon választ és biztatást a helyzetünkre vonatkozóan, ezúttal még nagyobb léptékben, egyéni kiállítása keretében.
A művész elkészítette alkotásait, amelyek azt sugallják, hogy most csak egyet tehetünk: testi egészségünk megóvása mellett a lelki egészségünk megvédése immár az első számú célunk. Azt pedig mi más óvhatná meg jobban, mint a művészet? Az, amely a szépségével bíztat, az őszinteségével bátorít, s az erejével felszabadít.
Ennek jegyében drMáriás elkészítette Anarchy in the E. U. című alkotássorozatát, amelyben a punk frissességével értelmezi újra politikai vezetők, történelmi és közéleti szereplők, valamint űrhajósok szerepét az életünkben különböző művészettörténeti stílusok érintésével, hogy az együttesen a rácsodálkozás, a nevetés, a felháborodás, az elragadtatottság és a zokogás reakciói által indítson el bennünket a jelen helyzetünkből kivezető úton.
Az alkotások új történeteket mondanak el, amelyeken zászló, tüntetés, bolygóközi találkozás, raktárkoncert, graffitizés, békekötés, karantén-buli és még sok minden más várja izgalmas művészi átiratban azokat az érdeklődőket, akik hisznek a művészet gyógyító erejében.
A tárlat november 20. és december 19. között a maszkviselési és távolságtartási előírások betartásával a szokásos nyitvatartási időben tekinthető meg a Godot Galériában.
Comments