G-QMH0Q6JMPP
top of page

#g20 - A Godot 20 éves jubileumi kiállítása - 2019-09-05 — 2019-10-12

Bukta Imre

drMáriás

feLugossy László

Gaál József

Nagy Kriszta x-T

Szikora Tamás

Ujházi Péter




Megnyitó: 2019. szeptember 5-én 19 órakor

Megnyitja: Szurcsik Benedek filozófus, aki már a galéria nyitóeseményén is megszólította a közönséget, s akinek útjai a Godot megnyitása óta újra és újra összetalálkoztak a galériáéval

Az idei esztendőben 20 éves Godot Galéria az ünnepi év egyik fontos eseményéhez érkezett, a galéria jubileumi kiállításához. Ebből az alkalomból az alábbi válogatással álltunk elő: egy olyan kiállítást szerveztünk, ahol csupán az a hét művész szerepel, akikkel a galéria jelen pillanatban együtt dolgozik. Név szerint: Bukta Imre, drMáriás, feLugossy László, Gaál József, Nagy Kriszta, Szikora Tamás, Ujházi Péter. Az itthon bevett gyakorlattal szemben a Godot jóval kevesebb művésszel kooperál, mert úgy érezzük, hogy így sokkal több figyelmet tudunk feléjük fordítani és koncentráltabban tudunk velük foglalkozni.

A kiállítás anyagát teljesen demokratikus módon úgy válogattuk össze, hogy minden művész négy-négy alkotással szerepeljen benne. Igyekeztünk a több évtizednyi életműveknek megfelelően ezek között a szűk keretek közt egy-egy mini életmű kiállítást létrehozni és az alkotók fontosabb periódusaiból műveket felvillantani. A tárlat különlegessége, hogy csak olyan művek szerepelnek rajta, amik ma már jelentős magángyűjteményekben találhatóak meg.

Mindig kiemelten fontosnak tartottuk a munkánk jövőbe mutató hatását, kerestük annak lehetőségét, hogy olyan ügyek mellé álljunk, amivel jeleket tudunk hagyni magunk után. Ennek a gondolatnak a jegyében mindig nagy figyelmet fordítottunk a közgyűjteményekkel, múzeumokkal való kapcsolatra. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a művészeink munkássága az évtizedek alatt nem csak számtalan magángyűjtő érdeklődését keltette fel, hanem fontos részét képzi a szakmai közbeszédnek illetve ezen túllépve már a múzeumi kánonnak is. Így nagy örömünkre szolgál, hogy a kiállításunkra egy-egy művet kölcsönöz a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum, a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum illetve a székesfehérvári Szent István Király Múzeum is.




Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page