
Határ Attila először mutatkozik be a Godot Labor kiállítóterében. Szoborpark, ami nem érdekel című kiállításán a festészetében eddig is meghatározó lélektani folyamatok és személyes kapcsolatok dinamikájával foglalkozik. Kiállításán két médiumot állít párbeszédbe: festményein amorf szobortöredékek jelennek meg fiktív tájakon. Táj és szobor viszonya lelki és kapcsolati dinamikák elvont ábrázolásaként bonatkozik ki: elnyomás, megbékélés és elragadtatás egyaránt megjelik. Az alkotások nemcsak esztétikai, hanem pszichológiai és filozófiai kérdéseket is boncolgatnak: hogyan hat egymásra ember és környezet, hogyan deformálódnak személyiségek a mindennapi érzelmi mechanizmusok során? A kiállítás egyedi módon közelíti meg az emberi kapcsolatok dinamikáját, miközben a festmények magas szintű festőisége ragadja magával a nézőt. Határ Attila színgazdag műveinek világa egyszerre ötvözi az erőteljességet és a frissességet egy sajátos melankóliával. A kétemeletes kiállításon a festmények alapjául szolgáló kisplasztikák is bemutatásra kerülnek, melyek egy fiktív, miniatűr szoborpark vázlataként állnak előttünk.
Határ Attila fiatal kora mellett 2022 óta az EKKE egyetmi oktatója. Rendszeresen jelenik meg egyéni és csoportos kiállításokon. 2023-ban elnyerte a Godot Art Expo Fődíját.
A kiállítással egyidőben megtekinthető a Godot Kortárs Művészeti Intézetben Szüts Miklós és Vojnits Erzsébet életműkiállítása, valamint Ács Kinga-Noémi Tükörasszony játszótere című egyéni kiállítása.
Kurátor
Cserhalmi Luca
Látogatható
2025. 03. 07. – 06. 15.
Megnyitó
2025. 03. 20. 19:00
Megnyitja
Ferenczy Zsolt, festőművész
A megnyitó összekapcsolódik Ács Kinga-Noémi Tükörasszony játszótere című kiállításának megnyitójával, melyről részletesebben itt olvashatnak: https://fb.me/e/6mc0xgps3
A Godot Intézet ECO belépőjegy rendszere alapján. https://www.godot.hu/prixlibre
Comments